Ágvágók
Egy kert szinte egész évben ad valami munkát a tulajdonosának, hiszen mindig van mit ápolni, gondozni. A Fiskars ágvágók segítségével a fák karbantartása nem lesz többé probléma, hiszen egyszerűen és gyorsan megszabadulhat a nem kívánt ágaktól anélkül, hogy a fának komoly sérülést okozna.
A precíz kialakításnak köszönhetően ráadásul a használata is könnyű, így a nap végére nem fognak megfájdulni a karjai a folyamatos, nagy erőkifejtéstől. Egy szépen rendbetett kertben pedig sokkal jobban esik majd megpihenni, és úgy élvezni a természetet, hogy közben ki sem mozdul otthonról.
A FISKARS ÁGVÁGÓK SEGÍTENEK A KERTI MUNKÁBAN
Egy szép és mutatós kert eléréséhez bizony nem elegendő néha lenyírni a füvet, megmetszeni a bokrokat és kigyomlálni a virágágyásokat. A fák is rendszeres gondozást igényelnek, hiszen előfordulhat, hogy egy-egy faág elszárad, megbetegszik. Emellett a túl sűrűre nőtt lombkorona sem szerencsés, hiszen így nem jut elég hely és fény az ágaknak és a terméseknek. A fákat tehát időnként szükséges kicsit megritkítani, amihez a legcélszerűbb eszköz egy ágvágó, hiszen jóval vastagabb és keményebb ágakat is el tud vágni, mint egy metszőolló.
A Fiskars ágvágóknak alapvetően két fő típusa létezik, a mellévágó és a rávágó kivitel. A kettő közötti fontos különbség az, hogy a mellévágót a friss, zöld ágakhoz, a rávágót pedig a száraz, kemény, esetleg elhalt ágakhoz használják.
Az ágak metszése sok kertész számára a legkevésbé kedvelt munkálatok közé tartozik, hiszen nagy erőkifejtés szükséges hozzá, ráadásul gyakran kényelmetlen, nyújtózkodó pozícióban kell végezni, aminek eredményeképp a fájó kezek és lábak garantáltak a nap végére. A fogaskerekes ágvágók azonban oly módon kerültek kialakításra, hogy az áttételeknek köszönhetően kisebb mozdulatokkal is nagy vágóerőt képesek kifejteni. Az üvegszálas, vagy alumínium nyél pedig könnyű, ám erős és rugalmas, így még az eszköz súlya sem fogja leterhelni a karjait.
A PowerGearX ágvágók pedig fém fogaskerekekkel és horgos pengével rendelkeznek, mellyel elkerülheti, hogy az elvágni kívánt faág egy óvatlan mozdulattal kicsússzon a pengék közül. Ha pedig Ön inkább a hagyományos megoldások híve, akkor kínálatunkban találhat áttétel nélküli ágvágókat is, melyekkel a kertészkedés nem csak munka, hanem egy jó kis erősítő edzés is egyben.
Ha pedig végzett a fák megmetszésével, mi akkor sem hagyjuk cserben, hiszen a Fiskars ágvágók mellett számos más növénygondozáshoz használatos szerszámot is talál áruházunkban, melyekkel egész kertjét széppé és esztétikussá varázsolhatja.
ADJA LE RENDELÉSÉT MÉG MA!
Megfelelő eszközökkel a kertészkedés nem nehéz munka, ám az online vásárlás még ennél is sokkal egyszerűbb. Csak válasszon egy alkategóriát a Fiskars ágvágók közül! Az egyes termékekre kattintva elolvashatja az adott eszköz részletes leírását, felhasználási területeit és a pontos műszaki paramétereket.
A bal oldalt található szűrők pedig segítenek pontosítani a keresést, így nem szükséges egyesével végigböngésznie a kínálatot. A csúszkákkal beállíthatja például az eszköz hosszát és vágási átmérőjét, a pengekivitelnél pedig kiválaszthatja, hogy rávágó vagy mellévágó szerszámot szeretne vásárolni. Természetesen lehetősége van egy adott árkategóriára is szűkíteni a keresést.
A találatok közül a kívánt terméket egy kattintással a kosarába helyezheti, ezután pedig nincs más dolga, mint kitölteni a mezőket a szükséges adatokkal, és véglegesíteni rendelését, melyet hamarosan kézbesítünk Önnek.